A több mint másfél évtized során, mióta a Mézeskalács Múzeumot megnyitottuk, százezer embernél is többnek meséltünk a mézeskalács, a gyertyaöntés, a cukorkakészítés és a Petrits család múltjáról, jelenéről, jövőjéről; a kiállított tárgyakról és arról, ami a tárgyak mögött van. Amíg személyesen találkozunk, mesélek itt. Íme egy digitális látogatás első része a Mézeskalács Múzeumban.

Petrits Szilveszter a mézeskalácsos családfánál

A kezdetek

Az 1800-as évek elején szépapámék 16-an voltak testvérek. Egyikük – József – a mézeskalácsos mesterség felé kezdett érdeklődni. Fia, Gottfried folytatta a mesterséget. Tőle két fia is átvette a hagyományt, József és István is mézeskalácsosok és gyertyaöntők lettek.

Pettrits István mézeskalácsos, gyertyás  és cukorkás boltja a századfordulón, Szekszárdon
Pettrits István mézeskalácsos, gyertyás és cukorkás boltja a századfordulón, Szekszárdon

Ezidáig egyszerű dolguk volt, élték a mesteremberek jól megszokott életét, tették, amit tanultak, dolgoztak. Az ipari forradalom azonban új kihívások elé állította a mézeskalácsos és gyertyaöntő mestereket. A kristálycukor nagy mennyiségű gyártása olcsóbban készíthető édességeket hozott magával. A mézzel készített süteményeket nem csak az ára szorította háttérbe. Az újdonságok mindig vonzották az embereket.

Dédapám és testvére (István, akinek üzletét fentebb mutattam) azonnal léptek, és eddigi termékeik mellett a cukorka készítést is kitanulva szélesítették termékpalettájukat. Pista bácsi utód nélkül halt meg, de Józsefnek négy gyermeke is született. Mind a négyen kitanulták a mesterségeket, de az édes élet más-más irányába fordultak. József fiatalon meghalt 1926-ban. Károly a cukrászat iránt érdeklődött, Budapesten a Hauer cukrászdában készült az életre, majd hazatérve saját cukrászdát nyitott Szekszárdon, a mai Babits Művház helyén. Ferenc a cukorkakészítésben vált ismertté az egész országban. Saját, gépesített cukorka készítő üzemet épített Szekszárdon. István, a legifjabb (ő a nagyapám), mézeskalácsos és cukrászmester is lett. Cukrászatból szeretett volna megélni, a Garay téren vásárolt egy emeletes házat magának. A terve az volt, hogy az emeleten fognak lakni, az alsó szinten pedig cukrászdát rendeznek be.

Pettrits József és családja 1925-ben
Pettrits József és családja 1925-ben
állnak: Pettrits (Pelényi) Károly (1907-1976), Pettrits József (1903-1926)
ülnek: Pettits István (1916-2000), Gyűszű Anna (1881-1951), Pettrits József (1873-1937), Pettrits Ferenc (1913-1982)

1952-53 államosításokat hozott a Petrits családba is. Károly cukrászdája állami cukrászüzem lett. Karcsi bácsi ezért a feleségével kis fagylaltozót nyitott, mely üzemeltetése mellett a szekszárdi kórház konyhájának cukrásza volt.

Feri bácsi cukorkaüzemét lebontották, s mint mondták, gépeit Bajára vitték bezúzni. Feri bácsi rosszkor, rossz helyen mondott el egy politikai viccet. Fél évre börtönbe került, majd kiszabadulva azzal szembesült, hogy a megyében nem dolgozhatott. Egy édesipari tanuló társa segítségével a Szerencsi Csokoládégyár cukorka részlegének vezetője lett (ahol a saját “bezúzott” gépeivel dolgoztatott), majd néhány év múltán visszatért Szekszárdra, és a vendéglátásban tevékenykedett.

István, miután mindent elvettek tőle, amit felépített, a bátyja cukrászdájából alakult állami cukrászüzemben dolgozott néhány évet, majd kisiparosként mézeskalácsokat, gyertyákat, cukorkákat kezdett készíteni, s járni kezdte a búcsúkat, piacokat, vásárokat.

A régi Pettrits ház az Arany János utcában
A régi Pettrits ház az Arany János utcában

Édesapám ebben az időszakban nőtt föl. Édesipari Technikumot végzett, de nagyapám nem támogatta a családi hagyományok folytatásában, mert félt, hogy az államosítások megismétlődnek. Ezért előbb a szekszárdi Kenyérgyárban dolgozott, majd a Spartacus Sportkörben lett sportvezető. A háttérben azonban sokat dolgozott nagyapám műhelyében, s kisgyerekként magunk is vele termeltünk.

Egy kis személyes múlt a közeli évtizedekből

Gyerekként nehéz volt cukorkát csomagolni és puszedliket rakosgatni, miközben a haverok focizni és bandázni jártak. Amikor bencés diák lettem Győrben, úgy mentem el itthonról, hogy erre a fészekre nem repülök vissza. S mit hozott a kilencvenes évek eleje? Egy év családi műhelytől való távollét hatalmas űrt a lelkemben, a rendszerváltás pedig lehetőséget, hogy édesapám egyéni vállalkozóként végre azt tehesse, amit szeretett volna. Egy családi beszélgetésben ért össze a két szál: édesapám megkérdezte, volna-e kedvem az édes élettel foglalkozni. Gondolkodás nélkül mondtam igent, s ezt azóta sem bántam meg.

Ettől kezdve édesipari pályára készültem. Érettségi után cukrász, majd élelmiszeripari mérnök lettem.Péter öcsémre az enyémhez hasonló hatást gyakoroltak a munkával töltött gyermek évek, de ő nagyobb vargabetűt tett. Nepp Dénes szíjgyártómester műhelyében dolgozott 10 éven keresztül. Közben édesapámnak segített a gyertyák készítésében. Eljött azonban az az idő, mikor már a kettőt nem tudta együtt végezni, választania kellett. A szíve őt is visszahúzta, ő és a felesége viszik a gyertyás vonalat, én pedig Tündivel a mézeskalcsos, cukorkás irányt.

Petrits Szilveszter

Hamarosan folytatom a második résszel

Digitális látogatás a Mézeskalács Múzeumban 1.